Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
Kata Kánya

Kata Kánya

Életrajz

A Színművészeti Főiskolán diplomázott, ezután a Nemzeti Színházban játszott, majd a Thália Színház társulatának volt tagja 1991-ig. Színészi pályáját követően olyan ismert tévé- és rádióműsorokat vezetett, mint a Juventus Rádióban a Cupido, a Vitriol vagy a Lyukasóra. Emellett elindította saját társközvetítő irodáját is. 1983-ban ment feleségül Wossala György olimpikonhoz, világ- és Európa-bajnok vitorlázóhoz, a következő évben megszületett kislányuk, Rozina. A házasság azonban nem volt hosszan tartó: 1987-ben hivatalosan is elváltak, Verebes István színész-rendező-műsorvezetővel kötött házassága ugyancsak négy évig tartott. Kánya Kata régóta foglalkozik az emberek magánéleti problémáival, a Cupido című műsor adta az ötletet a társkereső iroda indításához. Ehhez elvégzett egy párterapeuta-képző iskolát is, 2008-ban pedig megjelent Társtaláló című könyve, melyben igyekszik gyakorlati tanácsokat adni valódi társkeresési helyzetekre.

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1953-08-11
  • Születési hely: Budapest, Hungary
  • Más néven: